Elhatároztuk, hogy ha már 2,5 hónapot fogunk itt tölteni Balatoncsicsón, nem ártana, ha ismernénk is a környéket és a helyi nevezetességeket, vállalkozásokat. Péntek délután, hogy jobban felfedezzük a környezetet biciklire pattantunk, és elindultunk Zánka felé.

aktuális
Biciklik indulásra készen

A meleg aszfalt még késő délután is nagyon forrón égetett, de a szomszédos falvak és környező hegyek látványa arra késztetett minket, hogy gyakran megálljunk gyönyörködni a tájban. Amikor megláttuk a Hegyestűt, elhatároztunk, hogy egyszer közelebbről is megnézzük. A környék szőlőültetvényei nagyon szépek, és jól illeszkednek a tájba.

aktuális
Hegyestű szőlővel

A további út lefelé viszonylag gyors volt a lejtők miatt, kiélveztük a menetszelet a nagy melegben. Zánkára érve megnéztük a strandot, lehűtöttük magunkat a kellemesen meleg Balatonban, majd tovább indultunk Balatonszepezd irányába. Az oda vezető út nagyon hangulatos volt, szinte az erdőn át vezetett. Pihenés gyanánt, ott beültünk egy fagyira. Vissza Balatoncsicsóra már nehezebben jutottunk fel, hiszen igazából csak emelkedőkből állt az út, és eközben arra rá kellett jönnünk, hogy az országúti versenybiciklit nem erre a terepre találták ki. Fáradságunk ellenére azt megállapítottuk, hogy egy nagyon szép környéken vagyunk, és hogy rengeteg felfedezésre váró terület van még itt számunkra.