A csicsói plébánia felújításában számos szakértő dolgozik. Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus egyetemi docenst sokan már ismerik, hisz nyáron több házba is bekopogtak a diákjaival, hogy kérdéseket tegyenek fel a faluról, a környékről. A szakmájáról és arról kérdeztük, mit vizsgál Csicsón.

Talán kevéssé ismert még a környezetpszichológia tudománya. Mivel foglalkoztok?
Viszonylag fiatal tudományterületről van szó, mindössze 40-50 éves. Azt a fizikai közeget vizsgálja, amelyben az összes pszichológiai jelenség zajlik. Hisz mindig valamilyen helyen folyik egy beszélgetés, fizikai terekben utazunk, ülünk, dolgozunk. A szellemi tevékenységre ugyanúgy igaz, a testünk is mindig fizikai térben van.

A környezetpszichológia alaptézissé tette, hogy nem csak a személyiség, nem csak a nevelés, nem csak a tapasztalat befolyásolja a viselkedést, hanem mindez befolyásolt azáltal is, hogy milyen fizikai környezetben van. Mert sosem vagyunk anélkül. Viszont minden fizikai környezet csak úgy értelmezhető, hogy bekalkuláljuk az emberi reakciókat. A környezetpszichológia ennyiben  meghaladja a hagyományos pszichológiai szemléletet, amely mindent az egyén belső folyamataiban keres, illetve két, vagy több ember közötti kapcsolatban. Hétköznapi példát vizsgálva, az utazónál meghatározó, hogy hol utazik, hisz egészen más a 7-es busz, vagy egy kényelmes vidéki járat. Összegezve: minden emberi abban a fizikai környezetben értelmezendő, amiben zajlik, és fordítva, minden környezetet áthat az az emberi tevékenység, ami benne/vele történik.

Gyakran keresnek meg szakértőként?
Most már igen. Szűk két évtizede kezdtem ezzel a területtel foglalkozni. Néhány éve még nem, de most már mondhatom, hogy számos szakértői projekt van. Közterek kialakításában, közlekedési helyzetek megoldásakor kérnek segítséget − utóbbira példa a 4-es metró. De egyre fontosabbak az oktatási környezetek − iskolák, óvodák is megkeresnek, vagy az ezeket tervező építészek.

Balatoncsicsón mi a feladata a környezetpszichológusnak?
A csicsói projektben emberi kapcsolatokat várunk fejlődni attól a változástól, ami a fizikai környezetben történik. Akár csoportok szintjén − pl. fiatalok −, akár Nivegy-völgy községei között.
Abból a szempontból is izgalmas ez a projekt, hogy sokan sokféle szakértelemmel vannak együtt: építész, szociológus, esélyegyenlőségi szakértő, pszichológus, közösségfejlesztő, műemléki szakember. Tehát sokféle tudományterület képviselve van, és mi magunk is leképezünk egy kisebb közösséget, amiben a szakmánk által képviselt érdekek, vagy szempontok érvényesülni tudnak. Egyrészt ott van feladat, hogy ez a mi szakmai közösségünk miként kristályosítja ki az értékeket, néha ütközve, néha egymáshoz simulva, néha összeegyeztethetlennek tűnően. Leképezzük azt az értékütközési dinamikát, ami a tágabb körben a csicsói közösségben és nyilván a társadalomban is ott van. Modell vagyunk mi magunk is.

Másrész minden egyes szakember leteszi a saját névjegyét, csak kicsit másként, mint az megszokott: az építész másként tervez, ha pszichológussal beszél, a pszichológus és a közösségfejlesztő másként gondolkodik az építészeti tervek ismeretében. Az egyes szakmai szemléleteket árnyalni képes a többieké, és egymás támogatásával haladunk előre. 

Végeztetek kérdőívezést, és még fogtok is, ez mindenkit nagyon érdekel. Hogyan használjátok ezt, mint módszert, és megtudható-e már valami konkrét, Csicsó kapcsán?
A környezetpszichológiában az az izgalmas, hogy rengeteg közösségi, és egyéni folyamatot tud a felszínre hozni, amivel az emberek nem szembesülnek tudatosan. Vagy, ha igen, akkor nem feltétlenül vezetik vissza valamiféle környezeti tényezőre. Hogy egy példát mondjak: ha valaki egy házibuliban jól érzi magát, nem feltétlenül azt meséli majd, hogy szuper volt, mert olyan szép nagy a konyha. Inkább azt mondja el, hogy „jó találkozások voltak, jókat ettünk, mindenki jó fej volt”, és ezt nem vezeti vissza a környezetre. Vagyis arra, hogy azért is tudtak olyan jól összejönni, mert megvolt a hely.  Fordítva ugyanígy: ha nem jól sül el a buli, nem azt mondjuk, hogy kis szűkös, nyomorult volt a hely. Alapvetően kevés hatást tulajdonítunk a fizikai környezetnek, pedig igen fontos. Megvannak a maga törvényei, és a ránk gyakorolt hatása. A környezetpszichológus ilyesmiket mér.

A kérdőíveket illetően, az eredményekről érdemes lesz akkor beszélni, amikor már a teljes értékelés a kezünkben van. Annyit azonban előzetesen is elmondhatok, az egész alapfeltevésünk az, ha lesz egy jó közösségi hely − márpedig úgy véljük, hogy a plébánia ilyen lesz, sok új funkciónak adhat teret (mindig mondom, hogy milyen szép a magyar nyelv: teret ad, helyet kapnak ott dolgok) – akkor ez számos folyamatban is megnyilvánul majd.
Nem csak abban, hogy az emberek gyakrabban mennek oda, hanem esetleg általánosságban is jobban érzik majd magukat ettől. Amint a házibulis példa is mutatja: ha jó helyen mozgunk, egyszerűen jobb nekünk ettől. Ezért kell jó minőségű környezetet alakítani, mert ez pszichológiai, egészségi és egyéb mutatókban megmutatkozik. 

A plébánia felújításakor használói, műemléki, építészeti szempontokat kell összeegyeztetni. Miként lehet beavatkozni a folyamatba annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle, környezetpszichológiai szempontból is?
A csicsói abban is mintaprojekt, hogy a lehető legnagyobb mértékben megtartsuk abban a minőségében, amit valaha ez az épület jelentett, azaz védjük a műemléket. Az építésznek az alkotáson túl a megrendelő jó értelemben való kiszolgálása egyaránt fontos. És természetesen ott van a humán, a használói oldal. A pszichológus szerepe ebben a helyzetben többrétegű.

A projekt elejétől kezdve mindenki biztos abban, hogy a lehető legjobbat akarja. De ahogy elkezdtünk eszmét cserélni, kiderült, hogy ez a három fajta – használói, műemléki, építészeti – szempont nem egyeztethető össze könnyedén. Ez teljesen jogos, hiszen természetüknél fogva nehezen illeszthetők össze. A pszichológus szerepe itt az lehet, hogy gondosan figyeli a folyamatot. Egyfajta szakmai kompetenciája, hogy viszonylag kívül tud maradni a szituáción. Értékeítélet mentesen próbálja szakmailag közelíteni az álláspontokat, vagy éppen az ütközésben segíteni ahhoz, hogy olyan megoldás szülessék, amely a közösség érdekét szolgálja, ugyanakkor egyik szakma sem érzi úgy, hogy valami fontosat, számára hiteleset föladott. Egy ilyen folyamatban természetesek az összeütközések is.

Nem kibújni akarok a válasz alól, de világszerte nagy dilemma, mi történjen az ilyenfajta épületekkel, és nincsen univerzálisan jó megoldás. Azt gondolom, a pszichológus – mivel egyik szakmával szemben sem elfogult – akkor képvisel jó álláspontot, ha az aktuális helyzetre vonatkoztatva próbálja megérteni a különböző álláspontokat, és abból vonja le azt, amit meg tud segíteni kívülálló szakértőként. Ilyen esetben biztos, hogy a résztvevő feleknek kompromisszumra kell és lehet jutni. Pszichológiusként abban vagyok kompetens, hogy szükségesek a szakmai viták, érdekegyeztetések, és ezeknek a kifutása a közös megelégedésig. Aztán egy következő projektnél mindezt előről kell kezdeni…

Van-e tapasztalat a megújult történeti épületekről, szeretik-e őket?
A világban napjainkban trend, hogy bizonyos tereket másként kezdjünk használni, az épület merőben új funkciót kapjon, mint az eredeti, és az ebből fakadó feszültségek megjelenése a térben önmagában izgalmas. Az is megfigyelhető, hogy a hagyományos terek fellazultak (otthon, munkahely, szórakozás), sokak életében ezek mára egybemosódnak.

Történelmi terekben gondolkodva fölmerül a dilemma: ha a téralakításban változatlanul és érintetlenül megőrzik, konzerválják az adott épületet, akkor az eredmény: múzeum. Akkor is így lesz, ha eredetileg intenzív használatot terveztek oda. Mégsem történik majd ott semmi, mert az emberek csak megnézik, vagy használják ugyan, de múzeumszerűen, viszonylag passzívan.
Külföldön tudok olyan példát, hogy egy felújított kolostor vált a fiatalok kedvenc szálláshelyévé. Elveszítve az eredeti, szó szoros értelmében vett szakralitását, a tér intenzív, mégis tisztelt használatot kapott, ami abban is megnyilvánult, hogy a használók különösen vigyáztak rá. Sokkal kevesebb volt például a szemetelés, mint más, hasonló helyeken.

Visszatérve a mi műemléképületünkre, Csicsóra, a Forster Központ részéről tiszteletreméltó kezdeményezés, hogy partnerként emelte be ebben a felújítási projektbe a környezetpszichológiát. Számomra nagy élmény megtapasztalni, hogy egy ilyen közegben az én tudományterületem jól és hasznosan működik. 

Interjú: Babarczy Veronika
Fotó: Oláh Gergely Máté