Azt sokan tudják, hogy Nemes Gusztávnak, aki szociológus doktor, 15 éve a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, vidékfejlesztési politikát tanít, kulcsfontosságú szerepe van a csicsói plébánia felújításában. De, hogy mivel is foglalkozik pontosan, már kevesebben ismerik. Megkérdeztük tőle ezt is, és alaposan kifaggattuk, hogyan került Balatoncsicsóra, a hosszúra nyúlt európai vándorévek után.

Úgy szoktál fogalmazni, hogy két kalapban vagy a plébániai projektben: egyfelől az itteni közösség tagjaként, másfelől szakemberként. Induljunk onnan, hogy kerültél Csicsóra, aztán jöhetnek a kalapok.
Veszprémben nőttem fel és mindig szerettem ezt a vidéket. Szociológia és média-kommunikáció szakon végeztem Budapesten, az Eötvös Lóránd Egyetemen, utána hosszú évekig Angliában tanultam. Végül, úgy 30 éves korom körül, amikor már két országban, négy különböző városban voltak a dolgaim szanaszét, és vándordiákként jöttem-mentem Európában, nagyon vágytam egy helyre, ami az enyém.
Egyszerre kerestem Budapesten lakást és a Balaton-felvidéken házat. Annyi pénzért, ami nekem volt, csak nagyon rossz lakást lehetett volna kapni, ellenben itt sikerült kivárni és lealkudni azt a házat, amiben azóta is élünk. Az első időszakban – egy hosszú télen át – egyedül remetéskedtem itt és írtam meg a doktorimat, miközben az akkori barátnőm, későbbi feleségem Pesten írta az övét. Ezután már együtt elmentünk két évre Spanyolországba, Valenciába, egy posztdoktori öszetöndíjra, és amikor onnan hazajöttünk, újítottuk föl ezt a házat. 2005 ősze tavasza óta élünk Csicsón.

Hogyan tudtatok beilleszkedni?
Ez nem egyszerű egy magyar faluban. Amikor bejelentkeztem ide állandóra, én voltam a 184. lakos, és abban az évben 12 mikulás csomagot készítettünk. Most 240-en élünk itt, ennek a harmada gyerek. Hármat mi is hozzátettünk.

Volt egy hasonló korúakból álló társaság, nagy részük az úttörővárosban dolgozott, eleinte velük barátkoztunk. A gyerekek is segítenek a beilleszkedésben, például a várandós kismamák indították el majd kilenc éve a baba-klubot. Talán ezzel sikerült igazán beilleszkednünk. A nők nagyon jók ebben! Így alakult ki a máig tartó barátság Szabó Bálintékkal, Gódány Péterékkel is.

Hogy mivel foglalkozom, máig nem értik a faluban. Amikor ideköltöztünk, szerveztünk egy olyan alkalmat a Faluházban, Fazekas Zsuzsival, a feleségemmel, ahol mint vidékfejlesztők bemutatkoztunk a helyieknek. EU-csatlakozás előtt állt az ország, tudtuk, hogy lesznek változások, lehetőségek, és tenni akartunk valamit, az itt élőkkel együtt gondolkodva. Jól sikerül a bemutatkozás, sokan eljöttek.
Hat évvel ezelőtt Zsuzsi projektmenedzser lett a helyi leader csoportban, és pályázati tanácsadóként ő vezette a csicsói vidékfejlesztési irodát. Sok emberrel találkozott, ebből faladóan sokakat megismert. Én pedig alapból elég barátkozós vagyok. Kutatást még nem csináltam itt, ez a plébániai felújításhoz kapcsolódó az első.

Mi van a másik kalapoddal, a szakmaival?
Vidékfejlesztéssel foglalkozom, ami röviden arról szól, hogy a vidéken élő emberek miként tudnak jobbítani az életükön, az életkörülményeiken, a gazdasági, társadalmi, kulturális lehetőségeiken. Kell és lehet is ehhez külső segítséget használni, de a pusztán kívülről érkező megoldás, aminek nincsenek helyi gyökerei, szinte soha nem hoz tartós pozitív változást. 

Mindenütt vannak viszont helyben lehetőségek, emberek, hagyományok, történeti, természeti értékek – ezeket kell megkeresni és kitalálni, hogyan lehet őket fejlesztési erőforrásként felhasználni, olyan új lehetőségeket teremtve, amelyek valódi változást tudnak hozni egy településnek, a környékének, a régiónak. Ehhez nyilván szükséges a többnyire kívülről jövő pénz, de legalább ennyire fontos az, hogy az itt élők kezdjenek el másként gondolkodni saját magukról, a környezetükről, egymásról.

A mi vidékünket tekintve van Nemzeti Parkunk, itt a Balaton, a bor, a bicikliút, de a helyi gazdaságban alig használjuk ki ezeket a lehetőségeket. Ahhoz, hogy ezek a helyi adottságok több embernek megélhetést nyújtsanak, szükséges, hogy az egész Nivegy-völgy megítélése változzon, többen jöjjenek ide kívülről, és ha már itt vannak, legyen mit eladnunk nekik.

Hogyan lehet elérni, hogy változzon a szemléletmód?
Nem egyszerű feladat. Számomra a vidékfejlesztés alaptétele az, hogy ha kívülről oadajön valaki, és megmondja, mit kéne csinálni, az akkor sem működik, ha tényleg jó megoldással áll elő. Arra van szükség, hogy a helyi emberek maguk találjanak olyan megoldást, amit meg is tudnak valósítani. Ebben viszont már lehet segíteni – erről szól az én munkám.

Mindenhol vannak szélesebb látókörű, agilisabb emberek, akikkel el lehet kezdeni együtt gondolkodni. Eközben sok mindenre kell figyelni, vigyázni, mert ugyancsak mindenütt ott vannak a helyi ellentétek, kötődések, amelyeket, ha nem veszünk figyelembe, keresztül húzhatják a jó kezdeményezéseket is. Ehhez mindazokat a tapasztalatokat hasznosítom, amiket a vidékszociológia, az agrár-közgazdaságtan tudományterületein szereztem.

Visszatérve a plébániára, úgy tudom, van már pályázati előzmény, de végül nem sikerült támogatást kapni…
Mivel szép épület, többen is meg akarták venni, vagy kibérelni, amióta üresen áll. Itt, helyben meglapítottuk az Örökségünk egyesületet és pályáztunk a plébánia közösségi hasznosítására, de valami banális formai hiba miatt sikertelenül. Úgy négy éve szerveztünk egy nagytakarítással egybekötött karbantartást, ennek köszönhető, hogy például a fatornác megmaradt, sikerült az utolsó percben megmentenünk. Mindez egybeesett a temlom felújításával, amikor is a plébánia helyettesítette, itt voltak a misék, kisebb közösségi események.  

Szinte tökéletes az időzítés: amint elkészült a templom, jött az újabb pályázat lehetősége a Forster Intézettel.
Soós Gábor a Forster Intézet főosztályvezetője először arról kérdezett meg, hogy foglalkozom-e vidékfejlesztőként a műemléki örökség társadalmi és gazdasági hasznának mérésével. Szóba került, hogy a Forster új projektje ezt szeretné vizsgálni és helyszínt keresnek hozzá. Sokféle kritériumnak kellett megfelelni – ne legyen nagyon messze Budapesttől, be lehessen majd mutatni az eredményeket, kijöjjön 100 millió forintból a felújítás, és így tovább. Úgy találtuk, hogy Balatoncsicsó alkalmas lehetne.

Mit értünk azon, hogy csicsói plébánia felújítása modell-projekt?
Balatoncsicsón – szakmai szóval úgy mondjuk – akciókutatás zajlik. Egyfelől az a cél, hogy minél jobb épületet, minél erősebb közösséget, és minél fenntarthatóbb üzleti modellt építsünk fel, ami hosszú távon működik majd. Ez jelenti az akciókutatásból az akciót.

A projekt kutatási célja pedig az, hogy a felkért szakértők segítségével – környezetpszichológus, esélyegyenlőségi szakértő, szaktanácsadók, építészek, stb. – nyomon kövessük, mi miért történik a projekt során, mi az, ami jól működött, mi az, ami nem. Amit elrontottunk, ki lehetett-e javítani, és hogyan. Mi az, amit másoknak, akik hasonló dolgot szeretnének tanácsként átadhatunk: „ebbe és ebbe a zsákutcába ti ne menjetek bele, ez viszont nagyon jól ment, stb.”. A végső cél a dokumentáláson túl egy olyan módszertani eszköztár létrehozása, amely másoknak, máshol segíthet hasonló projektek sikeres végrehajtásában.

Nyilván, nem lehet recept, hiszen minden helyszín, az ott élők közössége egyszeri és megismételhetetlen. Mégis levonhatunk sok olyan tanulságot, amelyekből átadható tudást lehet létrehozni.  A tervekben szerepel film, módszertani útmutató, workshop leírás készítése, és szeretnénk képzési/tréninganyagot is összeállítani, kipróbálni.

Már eddig is találkoztunk néhány olyan problémával, amelyek valószínűleg minden hasonló projektben felmerülnek. Ilyen például a műemlék megőrzése és használhatóvá tétele közt feszülő ellentét, amire jó előre fel kell készíteni a jövendő projektek résztvevőit. Mire a folyamat végére érünk, szeretnénk ezekkel a problémákkal kapcsolatban használható, átadható tudást létrehozni. 

Interjú: Babarczy Veronika
Fotó: Oláh Gergely Máté