Édesapja, aki tanárember, egy idős balatoncsicsói fafaragó mellett tanulta a mesterséget, eleinte csak hobbiként. A Balaton parján akkoriban sok faragott tárgyat el lehetett adni nyáridőben, ez lett hát a főfoglalkozása, amibe aztán az ifjabb Gyapay is belenőtt.
Ugyan autoelektronikai műszerésznek tanult, de amikor már nagyon sok volt a megrendelés, édesapja hazahívta azzal, hogy ad ő neki munkát, amennyit szeretne. Azt mondják, nem gyakran jön ki jól apa és fia a munkában, de ők nagyon jól tudnak együttműködni.
Ahogy elfogytak a vendégek, és az igény is a faragott dolgokra, úgy álltak át szép lassan más famunkákra, használati tárgyak készítésére. Mivel egyikük sem asztalos, nem teljesen a fővonalban mennek, olyan tárgyakat készítenek, amelyeket mások kevésbé: ilyenek a települési vagy családi címerek, az egyedi konyhai tárgyak vagy a megrendelésre készülők.
A termékek, amelyekkel Gyapay László rendszeresen jelen van a híres káptalantóti piacon is, megkapták az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Vidék Minősége Védjegyét.
