Sok szállal kötődik a balatoncsicsói plébániához, ahol fél gyerekkorát töltötte, amikor rokona volt a helyi plébános. Az épület minden zegét-zugát ismerri, és olyan titkait is, mint a legbelső elrejtett kamra, ahova a fináncok elől rejtették el a Tagyon-hegy ajándékát, a bort.

Eredetileg orvosi pályára készült, de bencés diákként nem kerülhetett be elsőre az egyetemre. A „kötelező” várakozási időt munkával töltötte a Gödöllői Agráregyetemen, amely el is térítette az eredeti szándékától: ott szerezett agrármérnöki és tanári diplomát. A csicsói tsz-ben töltött el 17 évet, majd falugazdász lett, ma a körzeti iroda vezetője.

A 2000-es években harmadik diplomája is lett, Európai Unios agrárszakértő, amellyel felsőfokú minőségiztosítási, pályázatíró, és vendéglátó szakképesítéseket is kapott. Jelenleg falugazdász és pályázatíróként is működik.

 


Aktívan részt vett a Borút Egyesület elindításában – az információs táblák elkészíttetésében, rendezvények szervezésében, például a Pünködi Borünnepében. Egy ideig az Egyesület elnöke is volt, ebből a feladatkörből négy éve leköszönt. 
Mindamelett a Német nemzetiségi Önkormányzat elnöke Zánkán, tagja a Balatonfüred-Csopaki borlovagrendnek.


Kevés ideje jut a szőlőre, éppen ezért csak 1 hektárt művel. Régi, hagyományos 100 évesnél öregebb pince tartozik a szőlőhöz, amit idővel bővítettek szálláshellyé is. A család sokáig foglalkozott szobakiadással Zánkán, a vendégeket korábban is meghívták a pincéhez szalonnasütésre, borkóstolásra. Innen jött az ötlet, hogy a pincét is érdemes bővíteni. Kedves visszatérő vendégeik járnak ide nyaralni.


Péringer Miklós szerint nem minden a reduktív technológia. 2008-tól kezdett először bort készíteni a késői szüretelésű Juhfarkból, ami nem egyszerű fajta. Azóta szépen alakulgatott a sor, és töretlen sorban ott van minden évjáratból a Juhfark a pincéjéban, mára összesen 4000 palack késői szüretelésű palack érlelődik odalenn.

Három gyerekük közül lányuk borásztechnikusi végzettséget szerzett az ausztriai Krems-ben, és Jungsommelier borkostóló vizsgát is tett, amely osztrák szakmai minősítés. A fia pedig úgy döntött, hogy beállna Miklós mellé és megpróbálkozna a borászkodással, úgyhogy reményei szerint megvan az utánpótlás.