Mónika és férje először csak átjártak Erdélyből szüretelni a Dobosi Pincészethez, de aztán megtetszett nekik a vidék, hamarosan hozták a két gyereket és 2008-ben letelepedtek Szentanatlfán. Otthon, Szatmárnémetiben kertészkedéssel, állattenéysztéssel foglalkoztak.

Lassan elkezdtek hiányozni az otthoni ízek, és kitalálták, hogy itt is elkezdenek kertészkedni. Milyen fontos motiváció az otthoni íz!

Úgy alakult, hogy kaptak használatra egy kis földet, amit két oldalról is patak vesz körül. Amikor már nagyon sok minden termett, Mónika arra gondolt, jó volna eladni piacon.

Édesapja, aki tanárember, egy idős balatoncsicsói fafaragó mellett tanulta a mesterséget, eleinte csak hobbiként. A Balaton parján akkoriban sok faragott tárgyat el lehetett adni nyáridőben, ez lett hát a főfoglalkozása, amibe aztán az ifjabb Gyapay is belenőtt.

Az országban sok száz, a Balatoncsicsói plébániaépülethez hasonló, évtizedek óta elhagyatott megmentendő műemléképület van. Hogyan lehet úgy felújítani ezeket, hogy az értékeket megőrizve a helyi gazdaság, az ott élők és a természeti környezet is egyaránt jól járjanak, és az épület hosszú távon fennmaradjon? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk szakemberekkel az Örökség - közösség - gazdálkodás-érték hívószavakkal megrendezett budapesti kerekasztal beszélgetésen, 2015. május 29-én, a Párbeszéd Házában.

A "Kulturális örökség gazdasági és társadalmi hatásainak feltárása" (REVEAL) című, a Norvég Alap által támogatott projekt keretében építészek, műemlékvédelmi szakemberek, hatósági előadók, vállalkozásfejlesztési szakember, területfejlesztők, valamint közösségfejlesztők együtt gondolkodtunk az örökséggazdálkodás új és lehetséges irányairól, erről készült az alábbi részletes beszámoló.

Szakértőink sorában Balázs Tiborhoz értünk, aki vállalkozásfejlesztőként vesz részt a balatoncsicsói plébánia felújításához kapcsoló Borász Műhely szervezésében, és a későbbi üzleti tervezést segítő képzéseken. Bár a fővárosban él, meghatározó számára a vidékhez való kötődés. Villamosmérnök, tanár, közgazdász és maga is vállalkozó. A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója 2011 óta. Szerelemből, felnőtt fejjel kitanulta a borászkodást, saját pincéje, bora van. Igyekszik számos tevékenysége mellé a sportot is beilleszteni, karatéka, maratonfutó, triatlonista és természetjáró ember. Csicsóról és mindazokról az élményekről kérdeztük, amelyek pozitív, meggyőző tapasztalatok az életében arról, hogy minden tanulható, és nincs lehetetlen, ha adott a kellő elszántság és lelkesedés.

Honnan indult a pályád, miként alakult ennyire sokszínűre?Meghatározó az életemben a tanyasi, falusi környezet, lévén alföldi, szegedi születésű vagyok, és gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a nagyszüleim Hajdú-Bihar megyei tanyáján. Egyfajta keretes szerkezete az életemnek, hogy néhány év múlva ismét vidéki környezetben képzelem el magam: a Bakonyban levő parasztházunkban fogunk élni és gazdálkodni. Nagy rajongója vagyok Hamvas Bélának, aki a Bor filozófiája című művében a magyar tájak karakterét is leírja. Szerinte a Bakony jellemzői a szabadság, a függetlenség, az erő. Ezzel a megközelítésmóddal nagyon tudok azonosulni, és csak erősíti bennem az amúgy is meglevő kötődést a Bakonyhoz, a Balaton vidékéhez.

Azt sokan tudják, hogy Nemes Gusztávnak, aki szociológus doktor, 15 éve a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, vidékfejlesztési politikát tanít, kulcsfontosságú szerepe van a csicsói plébánia felújításában. De, hogy mivel is foglalkozik pontosan, már kevesebben ismerik. Megkérdeztük tőle ezt is, és alaposan kifaggattuk, hogyan került Balatoncsicsóra, a hosszúra nyúlt európai vándorévek után.

Úgy szoktál fogalmazni, hogy két kalapban vagy a plébániai projektben: egyfelől az itteni közösség tagjaként, másfelől szakemberként. Induljunk onnan, hogy kerültél Csicsóra, aztán jöhetnek a kalapok.
Veszprémben nőttem fel és mindig szerettem ezt a vidéket. Szociológia és média-kommunikáció szakon végeztem Budapesten, az Eötvös Lóránd Egyetemen, utána hosszú évekig Angliában tanultam. Végül, úgy 30 éves korom körül, amikor már két országban, négy különböző városban voltak a dolgaim szanaszét, és vándordiákként jöttem-mentem Európában, nagyon vágytam egy helyre, ami az enyém.
Egyszerre kerestem Budapesten lakást és a Balaton-felvidéken házat. Annyi pénzért, ami nekem volt, csak nagyon rossz lakást lehetett volna kapni, ellenben itt sikerült kivárni és lealkudni azt a házat, amiben azóta is élünk. Az első időszakban - egy hosszú télen át - egyedül remetéskedtem itt és írtam meg a doktorimat, miközben az akkori barátnőm, későbbi feleségem Pesten írta az övét. Ezután már együtt elmentünk két évre Spanyolországba, Valenciába, egy posztdoktori öszetöndíjra, és amikor onnan hazajöttünk, újítottuk föl ezt a házat. 2005 ősze tavasza óta élünk Csicsón.