A bejegyzés egyben meghívó. Évtizedek óta rendez borversenyt a Szentantalfai Hegyközség, és most érkezett el az ideje, hogy ez az esemény nyitott lesz a nagyközönség számára. Sőt, akár a 2 napos szabadságot is el lehet tölteni Nivegy-völgyben, olyan hívogató program állt össze. Szeretettel várunk mindenkit! Az esemény egyben nyitó alkalma a nemrégiben felújított szentantalfai Faluháznak.

De ennél még több is. Tavaly óta egyre intenzívebb együttgondolkodás zajlik a csicsói plébánia felújításához kapcsolódóan (az előzményekről számos cikk itt a blogon és a facebookon), amely egész Nivegy-völgy és az itt lakók közös jövőtervezése, egyre táguló körben. Azaz egyre többen tudnak bekapcsolódni a folyamatokba.

 

Mára lezajlott néhány olyan képzés és műhely, amelyek mind -mind ezt a közös célt szolgálták. A Borversenyt olyan első közös alkalomnak tekintjük, amit együtt szervezünk, együtt reklámozunk, és kipróbáljuk, együtt mire vagyunk képesek. Egy olyan lehetőség, amellyel kiállhatunk, amelyre büszkék lehetünk, várjuk az idelátogatókat, akiket megvendégelhetünk, akiknek megmutathatjuk, milyen szép és értékekben gazdag ez a vidék. Erre készülünk lelkesen. 

Maga a Borverseny 2015. április 30-ándélután 3 órakor kezdődik, szakmai előadásokkal. A helyi adottságok, felhasználása az értékesítés lesz a téma, valamint egy sommelier bajnokot hallgathatunk meg. Részletes program, alább a plakátunkon.

A  Borverseny érdekessége nem csak az, hogy várhatóan 80-100 bortétel versenyez majd, hanem az is, hogy a jelenlévők lehetőséget kapnak Társadalmi Bírálóbizottság megalakítására. Megtanulhatják a szakemberektől a borkóstolás alapjait! – azaz miként semlegesítik az ízeket két kóstolás között, mire figyeljenek, miképpen koncentráljanak az ízlelés élményére. 
Aki kedvet érez, vegyen részt a bírálatban, jelentkezzen Antmann József hegybírónál, a verseny kezdete előtt negyed órával.

Az Év Borosgazdája 2015 cím, valamint az Év Bora 2015 és a Közönségdíj kiosztása elbírálása alatt és után a vendégek a bor mellé harapnivalót is találnak: kitelepülő termelőknél friss kecske- és tehén sajtokat, házi kenyeret lehet majd venni. Helyi portékákból válogathatnak a vendégek: lesz méz, lekvár, szörp, kézműves csemegék, fűszeres bonbonok, és sok minden más kedvükre való áru.

Vacsorázni a közeli Zsóka fogadóját ajánljuk, ahol . Este 7 órától Karsai Klára és Elek Zsolt vidám, bordalokkal szórakoztatják majd a nagyérdeműt.

Az este további részében lehetőség lesz a versenyen szerepelt borok kóstolgatására. Megismerheti egy-egy termelő, pincészet borait, elbeszélgethet a borászokkal, és természetesen vásárolhat is.
Bor-taxi üzemel majd!

Szívesen marasztaljuk vendégeinket másnapra is. Egy kiadós alvás után délelőtt bőséggel találnak a környéken látnivalót (részletek alább).

Délutánra pedig Balatoncsicsóra várunk mindenkit, ahol hagyománya van a májusfa állításnak, majálisnak, amire szintén érdemes maradni. Gyerekeknek mindenképpen érdemes kipróbálni a híresen jó csicsói játszóteret, levezetésképpen. 

Kérésre szívesen küldjük a plakátot elektronikusan! Írjatok ide: nivegyvolgy@gmail.com