Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ilyen lesz a megújult plébánia! - virtuális túra


A tervek bemutatása után egy kisfilmmel szeretnénk megörvendeztetni titeket, amit az Építész Stúdió munkatársai készítettek.

Bejárhatjátok az épületet, benézhettek az egyes helyiségekbe, sőt egy kicsit nmadártávlatból is rápillanthattok.

Ezek a tervek még nem mutatják a részleteket: még nem látszanak a burkolatok, a fűtés, a színek.
Hamarosan elkészülnek a kiviteli tervek, amelyeken már minden részletesen látszik. Ezt kapja majd kézbe a kivitelező, és ez alapján el is ketzdődhet a felújítás.

Ide kattintva indul a film. Ugye, milyen szép lesz?
A terveket részletesen meg tudjátok nézni: itt (a bal fölső sarokban van egy nyíl lapozásra).

Babarczy Veronika

0 Tovább

Tervbemutató

Hétfőn (október 21.) szép számmal összegyűltünk a csicsói Faluházban, hogy megnézzük az elkészült terveket, amelyeket már engedélyezett a Kaposvári Tervtanács.
Ezúton is köszönjük a részvételt mindenkinek! Az alkalomra betoppant Scher Jancsi bácsi is, Csicsó egyik legidősebb lakója, aki a kórházból egyenesen ide jött. Jancsi bácsi korábban nagyon sokat tett azért, hogy megújuljon a falu temploma.

közösségi tervezés Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Építész Stúdió felújítás

Az építészek részletesen bemutatták a terveket, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre. Fókuszban a fűtés-fenntarthatóság kérdése volt, amire még keresik a lehető legjobb megoldásokat. Erről még szó lesz a későbbiekben.

A terveket ide kattintva nézhetitek meg.
Hamarosan megkapjuk az építészektől azt a kisfilemet, amelyben be is járhatjuk az épületet, benézhetünk a helyiségekbe, és kiderül, hogy milyen lesz az új, hátsó épületszárny elhelyezkedése.

A következő hónapokban elkészül a kivitelezési terv, amely ennél sokkal részletesebb lesz. Tartalmazza majd, hogy milyen burkolatok, színek, anyagok kerülnek az épületbe, milyen lesz a kert. Az elkövetkező hónapokban ezeket kell majd átbeszélni, véglegesíteni.

Addig is nézegessétek, ízlelgessétek!

Babarczy Veronika

0 Tovább

Köszöntő

Balatoncsicsó közösségi felújítás műemlék műemléképület tervbemutató balatocsicsói plébánia felújítás

Csupa örömteli bejelentésről szól a mai nap!
Kezdjük mindjárt azzal, hogy létrejött a balatoncsicsói Plébánia saját blogja, amely mostantól részletesen tudósít mindazokról a történésekről, amelyek a felújítással kapcsolatosak.

Ugyancsak fontos bejelentés mára, hogy délután 5 órakor (2014. október 20-án) lesz a tervek bemutatása a Faluházban. Több hónapos közös tervezés eredményeként elkészültek a plébánia felújítási tervei. A felújítás során nem csak megszépül majd az épület, hanem bízzunk benne, hogy a helyi közösségi és kulturális élet egyik központjává is válik.

0 Tovább

Balatoncsicsó

blogavatar

Adott 5 falu 1000 lakóval a Balaton-felvidéken, az egykori központjuk, egy 300 éves plébánia, ami 30 éve elhagyatott. Mit hoz ki ebből az aktív helyi közösség és a Forster Központ, a Norvég Alap támogatásával? Kövesd végig a blogunkon!

Támogatóink

kapcsolat

nivegyvolgy_kukac_gmail.com

Reblog