Nemrégiben, az év eleji tervezgetésünkben már megemlítettük az első képzési alkalmat, amely január 24-én lesz, és a falusi kerekasztal szolgáltatásról szól.

Az étkezés ősidők óta az együttlét, a megosztás helye, minden kultúrában. A legtöbb helyen a vendég tiszteletének is a megvendégeléssel a jele. Olyankor mindenből a kerül az asztalra, amivel a házigazdák kifejezik az érkező iránti tiszteletüket.

Rólunk magyarokról azt tartják, vendégszerető nép vagyunk. Ha a városi szokásokban ez annyira már nem is érhető tetten, a magyar vidékre még mindig igaz a kijelentés. Biztosan többünknek megvan az élmény, bárhova betérünk, bármely tájegységben, szívélyes kedvességgel fogadnak.

Az érkező visszajelzéseitek is megerősítették, és ezért is választottuk a csicsói plébánia felújtásához kapcsolodó képzéssorozatunk első témájául a vendéglátást. Hiszen a falusi vendégasztal szolgáltatás egy nagyon izgalmas lehetőség éppen a vidéki termelők számára. A szombati képzésen − ami a meghirdetett időponttól eltérően reggel 9-kor kezdődik − mindent megtudnak az érdeklődők a kistermelői értékesítés feltételeitől az adózásig. Ide kívánkozik egy kedvcsináló film, szintén vendéglátás témában, amelyben több ismerős is megszólal... 

A kisfilmet az Éltető Balatonfelvidékért egyesület bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!

Több fórumon is emlegettük már, hogy képzéssorozat indul a plébánia felújításához kapcsolódóan. Felmerülhet a kérdés: miért tartozik képzés egy épület felújításához?

Tudni kell, hogy a plébánia felújítása több pontos eltér a hagyományos műemléki felújításoktól. Például közösségi felújítás, mert az épület új funkcióinak megtervezése az ott élő majdani használók segítségével történik. Hiszen a helyiek lesznek az elkészült épület fenntartói, gondoskodniuk kell majd a hosszú távú működtetésről, ezért mindenképpen figyelembe kell venni a szempontjaikat. Korábban részletesen itt írtunk a témáról.

Éppen a fenntarthatóság az a nagyon fontos kérdés, amiben jól jöhet a segítség a helyieknek. Nyugaton ez a műemléki szemlélet már komolyabb  gyakorlattal bír, a mi kezdeményezésünk is tanul a már jól kipróbált mintákból. Bevett gyakorlat, hogy az adott helyen megvizsgálják, mik a régió erősségei, és miben volna szükség a fejlődésre, illetve az ott élők milyen területeken szeretnének tudásra szert tenni.

A Nivegy-völgyben a vendéglátás, a szállásadás, a borászat merültek fel első körben. 
Ezek a területek egyrész azokat érdeklik, akik már foglalkoznak a fentiek valamelyikével, másrész azokat, akik szeretnének új készségekre szert tenni, esetleg vállakozást indítani. Mivel a képzések ingyenesek, illetve adományt elfogadnak a szervezők, érdemes élni a lehetőséggel!
Nem csak a személyes részvétellel, hanem azzal is, hogy közösen tervezhetjük a témaköröket, és hogy milyen előadókat hívjunk meg, kiktől szeretnétek tanulni.

A megkérdezettektől érkezett már igény gyógynövényekről való tanulásra, süteménykészítésre, foltvarrásra, média képzésre, hogy csak néhány témát említsünk.
De továbbra is nyitva áll a lehetőség: várjuk a képzésötleteket! Bátran küldjétek a nivegyvolgy@gmail.com címre, vagy a facebook oldalunkra.
Igyekszünk kihasználni a téli időszakot, amikor még nincsenek mezőgazdasági minkák, és minél több alkalmat megeszervezni, amit majd ősszel folytatunk. Várjuk az ötleteket.

Január 24-én találkozunk az első képzésen!