A rendszerváltozáskor megalakuló első tagyoni önkormányzati képviselőtestületnek már tagja volt, és alpolgármesterként tevékenykedett, majd 1998 óta társadalmi funkciós – azaz nem főállású – polgármestere lett a 100 fős falunak. A 2014-es választásokon a településen német nemzetiségi önkormányzatot alakítottak az ott élők.

Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Nivegy-völgy Nivegy-völgyi névjegy névjegyek Tagyon polgármester

Ugyan már tervezi a „nyugdíjas” éveket, de egyelőre polgármesteri teendői mellett a Nivegy-völgyi Borház Kft. növénytermesztési részlegének vezetője, a szántóföldi növénytermesztés koordinátora, továbbá a családi földeket is műveli. A terület épp tavaly csökkent 4 és fél hektárról 3 és félre, amiből 2,2 hektárt szeretnének megújítani, újratelepíteni. Ezt zömében a család műveli, a nagyobb munkákra vesznek igénybe külső segítséget.  

Első és első és első helyen a feleségére számíthat, mondja. Lánya Zánkán fodrászüzletet működtet, ő már csak ritkábban tud segíteni. Fia vendéglátós, aki, ha Magyarországon dolgozik, szintén besegít, de előfordul, hogy küldföldre megy, mint például most is Hamburgba. Olyankor rá kevésbé számíthatanak. István egyelőre úgy látja, a gyerekek nem érdeklődnek a mezőgazdaság iránt, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Nivegy-völgy Nivegy-völgyi névjegy névjegyek Tagyon polgármester

Steierlein István számára a polgármesterség hivatás. A közel 25 éves önkormányzati szerepvállalás lejártával lassan fontolgatja a visszavonulást, a következő, 2019-es választáson már nem indulna. Úgy tartja, hogy közel 60 évesen itt az ideje átadnia a stafétabotot a fiataloknak. Viszont addig még van pár olyan feladat, amit szeretne befejezni. Az ember már csak ilyen: aminek az alapjait lerakta, az eredményét is látni szeretné. Úgy könnyebb leköszönni is.

Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Nivegy-völgy Nivegy-völgyi névjegy névjegyek Tagyon polgármester

Szeretné befejezni például a Faluház felújítását, ami egy hosszú, 10 éves munkafolyamat eredménye és lezárása lesz.
Szívén viseli Tagyon-hegy jövőjét, amely komoly értékkel bíró terület, és a gazdák érdekeit képviselni kell, segíteni kell őket.

Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Nivegy-völgy Nivegy-völgyi névjegy névjegyek Tagyon polgármester

Valamint nagy vágya – az anyagi lehetőségekhez mérten –, otthonosabbá tenni a települést egy kis pihenő park megvalósításával, ahol kedvük szerint összejöhetnek a faluban élők, bográcsozhatnak, kemencében készülhetnek finom étkek, és eső esetén is fedél alatt beszélgethetnek, együtt lehetnek. Hogy ne csak az évi egy falunapon, hanem többször is legyenek olyan alkalmak, ahol kikapcsolódhatnak és jól érezhetik magukat a tagyoniak.

Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Nivegy-völgy Nivegy-völgyi névjegy névjegyek Tagyon polgármester

A falut nagyon jól megmozgatta egy tavalyi közös projekt: részben egy támogatás segítségével, részben társadalmi munkával kiépítették a tagyoni temetőkerítést. Kilenc alkalommal ásták ki az oszlopok helyét az összesen négyszáz méter hosszú kerítéshez, nehezített, dimbes-dombos terepen. A falu majd’ minden családja részt vett a közös munkában, amit Mindenszentek ünnepére fejeztek be és adtak át. Méltán lehetnek büszkék a teljesítményükre, hisz fél millió forint értékű munkával egészítették ki a pályázati támogatást. 

Balatoncsicsó balatoncsicsói plébánia Nivegy-völgy Nivegy-völgyi névjegy névjegyek Tagyon polgármester

Steierlein István abban bízik, hogy ha a falu ilyen összefogásra képes, akkor az itt élők ezután is meg tudják majd oldani közös erővel a jövőbeni feladatokat.