Ha hinnénk benne, azt mondanánk, szinte a véletlen műve volt, hogy Szabó Bálintból tanár létére kézműves sajtkészítő lett. De véletlenek, ugye, nincsenek. 

 

Bálinték 2006 nyarán egy állás miatt költözködtek a felesége, Anna falujába, Óbudavárra, de mire megérkeztek, már másé volt az állás. Nevelőtanárként helyezkedett el egy alapítványnál Monostorapátiban, ahol magatartási zavarral küzdő fiatalok értékteremtő munkát végeztek egy biogazdaságban. Itt ismerkedett meg a kapolcsi Ódor Dezsővel, akin keresztül az állattenyésztést megszerette.


Aztán gondolt egyet és vett 3 kecskét, ezek hamarosan hatan lettek, aztán több tucatnyian. Mára száz fölött van az állomány létszáma. Természetesen a kecskék mellé kitanulta a sajtkészítést is. Leginkább könyvekből, innen-onnan összecsipegetett tudásból, saját tapasztalatokból  kísérletezte ki a saját ízvilágot.

A natúr, hosszan érlelt sajtok mellett készít fűszereset is. Népszerű termékeit, a krémsajtokat bazsalikommal, petrezselyemmel, fokhagymával, borssal ízesíti. Fehérpenészes kecskesajtja is van, és azt ígéri, idővel lesz majd kékpenészes is.
Bálint bencés diák volt, innen az ötlet, hogy a tihanyi Adalbert és Gellért atyákkal közösen gondolták ki az apátsági fűszerekkel ízesített sajtot.


Az értékesítés a közeli piacokon - Balatonfüreden és Tihanyban -történik, de egyre több óbudavári sajt kel útra a főváros felé is.


Újabban joghurt is készül Bálint sajtműhelyében. A sűrű, krémes csodára elsőre rá sem ismer a bolti ízekhez szokott vevő...