Szentantalfán, az új Faluházban április utolsó napján rendezték meg a hagyományos Nivegy-völgyi borverseny. A szakmai rendezvényhez a korábbi évekkel szemben több olyan kulturális, gasztronómiai és szórakozató esemény is csatlakozott, amelyek segítségével mind a helyi és környékbeli lakosok, mind a messziről érkezett turisták belekóstolhattak a Nivegy-völgy nyújtotta páratlan lehetőségekbe.

Már a Faluházhoz érkezve megismerkedhettek a látogatók a környékben előállított termékekekkel: különféle sajtok, mézek, szörpök, sütemények és sok más finomság várt arra, hogy megkóstolják, és megvásárolják őket! 

 

A főszerep természetesen mégis a bornak jutott, hiszen a környék több mint 500 szőlősgazdája számára ez a megmérettetés jelenti a lehetőséget és a kaput a külvilág felé. Összesen 79 tétel bort neveztek be, amelyet a két szakmai zsűri - amelyben minden korosztály képviseltette magát - vizsgált meg és minősített. 

Az eredmények és tapasztalatok összefoglalásakor a két zsűrielnök - a díjazottak nevének említése nélkül -  több arany- és ezüstéremről számolt be, annak ellenére, hogy a 2014-es év nagyon nehéz volt borász szemszögből. 

A hivatalos verseny mellett fontos célja volt a rendezvénynek az is, hogy az érdeklődők és a megjelent helyi borászok számára konkrét és gyakorlati szakmai segítséget is nyújtson. Ennek részeként egy szakmai előadást hallgathattak meg az érdeklődők "Bor-élmény-gazdaság" címmel Molnár Eszter, a Magyar Szőlő és Borkultúra Alapítvány alapító tagjától. Az előadásban szó esett a borrégió erősségeiről, jelenlegi gyenge pontjairól, és a lehetséges kitörési irányokról, amelyek között - nem meglepetés - az összefogás szerepelt az első helyen. 

A szakmai zsűri mellett szép számú érdeklődő döntött úgy, hogy társadalmi bírálóbizottságot alakít, és "segít" a szakembereknek a benevezett borok egy részének szubjektív minősítésével.

Munkájukat egy kétszeres magyar bajnok sommelier, Szik Mátyás segítette, aki először röviden bemutatta a kóstolás és minősítés alapelveit, majd minden egyes bort együtt elemzett és pontozott az önkéntes zsűritagokkal, amely folyamat talán a lehető legjobb útja és módja a gyakorlati tapasztalatszerzésnek és az elméleti tudásbővítésnek.  

A rendezvény házigazdája és Titz Tibor volt, aki sok nagy eskövő és egyéb rendezvény hangulatát alapozta meg már vőfélyként.

A "szigorúan tudományos alapon" végzett borkóstolás és minősítés után már volt helye a szórakozásnak is, amelyről a Karsai Klára - Elek Zsolt duó által előadott bordalok és operettslágerek gondoskodtak.

A napot a közeli Zsóka Fogadójában elfogyasztott kiváló vadpörkölt zárta, amely mellett újra fellángoltak a viták a kóstolt borok savszerkezetéről, a környék üzleti adottságairól, vagy éppen az vállalkozók közötti összefogás lehetőségeiről...

Reméljük, jövőre sokkal több turistát is sikerül elérni. Helyszínül pedig akár az új csicsói plébániát is válaszhatják, de ez majd kiderül az üzleti tervezés során. 

Még több fotó hamarosan a facebook oldalunkon!