Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Első hetünk Balatoncsicsón

Hétfőn délután értünk ide Balatoncsicsóra, Guszti már nagyon várt minket. Amikor megérkeztünk egyből fröccsel fogadott minket Scher Zoli zenitjéből (érdemes kipróbálni, nagyon finom). Ezután már teljesen stresszmentesen kezdtük el keresni közös erővel a szemközti szomszéd nénit, aki adott nekünk asztalt, fotelokat és ágyakat a Nivegyházba. Este kipróbáltuk a zánkai strandot, nagyon jól esett a hosszú nap után egy kis fürdés. Nagyon örültünk, hogy újra itt lehetünk, és végre elkezdődött a szakmai gyakorlattal egybekötött egész nyári nyaralásunk.

A következő napunk már nem volt ennyire izgalmas, mert korán reggeltől egész estig közösen ötleteltünk és elkezdtük megtervezni a nyári programokat. Rájöttünk, hogy mennyi mindent fogunk majd itt csinálni ezen a nyáron. Unatkozni biztosan nem fogunk. Azért ez a nap sem végződött rosszul, hiszen Guszti főzött nekünk „nemesgusztávféle” mindentbele tésztát.

aktuális
Programtervekhez készülődvén

Szerdán délelőtt is sokat gondolkodtunk-tervezgettünk, viszont délután Gusztáv elvitt minket Taliándörögdre, ahol megismerkedtünk az Értékőrökkel. Útközben meg tudtuk nézni a Nivegy-völgy környékét, amit nagyon szépnek találtunk. Hazafelé fagyiztunk Nagyvázsonyban, Lacinak annyira tetszett, hogy legszívesebben odaköltözne.

Szerencsére unatkozni itt nem lehet, ezt mutatja be a csütörtök reggel, amikor fél 8-kor csörgött a telefon, hogy keljünk, mert mindjárt jön az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület küldöttsége, akikkel megbeszélést tartottunk. Ezután a Nikivel (aki a Nivegyház kulturális közfoglalkoztatottja) megterveztünk néhány szórólapot és plakátot a nyári eseményekhez, és sikeresen beszereztünk néhány társasjátékot a gyerekeknek szóló társasjátékesthez, amit már mind nagyon várunk. A fiúk ezen a napon nagyon szorgalmasak voltak, lenyírták a Nivegyház udvarán a füvet. Este tojásos nokedlit készítettünk (szalonnával), amihez megkóstoltuk Niki ajándékát, a helyi legjobb pálinkát. Ettől a hangulatunk különösen kellemes lett.

aktuális
Rántotta alla Csicsó

Pénteken sajnos esett az eső, ezért délelőtt kipróbáltunk néhány társasjátékot a Niki gyerekeivel. Délután már jobb lett az idő, ezért biciklivel lementünk Zánkára a strandolni, majd Balatonszepezdre fagyizni. A fizikai szenvedés mellett a tájat is tudtuk tekerés közben csodálni. Visszafelé pedig benéztünk néhány környékbeli helyre, hogy ismerkedjünk a helyiekkel.

Hétvégén sajnos nem volt túl jó az idő, konkrétan kabátban is fáztunk, ezért túl sok hasznosat nem tudtunk csinálni, plakátokat terveztünk, blogot írtunk, olvastunk a helyi projektekről. Ismerkedés céljából elmentünk a szentantalfai kocsmába beszélgetni a környékbeliekkel. Vasárnap egy fokkal jobb idő lett, ezért elmentünk kirándulni Szentantalfára, bejártunk egy túraútvonalat, és megnéztük az ottani régi mosót.  Délután takarítottunk, hiszen egy hét alatt felgyülemlett némi kosz és szemét.

aktuális
Naplemente a Nivegyház udvarából

Összességében nagyon tartalmas volt az első hetünk, sok mindenkivel találkoztunk, beszélgettünk, sok új szemszöget ismertünk meg, hogy valójában mit is szeretnének a helyiek ide a Nivegyházba.

A szentantalfai mosóról és a biciklis túránkról részletesebben is olvashattok a blogon:
1. http://balatoncsicso.reblog.hu/szentantalfai-moso
2. http://balatoncsicso.reblog.hu/kerekparos-korut-balatonszepezd-es-balatoncsicso-kozt

0 Tovább

Szentantalfai mosó

Folytatva a környék megismerését, kerestünk egy lehetséges túraútvonalat, ami érint néhány helyi nevezetességet is. Első körben találtunk egy Balatoncsicsóról Szentantalfára vezető utat. Oda-vissza összesen kb. 4,5 km hosszú szakasz. A hossza miatt nem számítottunk túl sok különlegességre, de menet közben rájöttünk, hogy megint pozitívan csalódtunk, és a környező települések és a táj gyönyörű és változatos. Az út felénél megpillantottuk a szentantalfai mosót, ami egy kis gyöngyszem az erdő közelében a település szélén. A víz, ami a forrásból ered, szinte csontig hatolóan hideg, de kristálytiszta, tele növényekkel.

aktuális
A forrás és növényzete
aktuális
A mosó

A mosó mellett található közösségi kert nagyon belepasszolt a település szellemiségébe. Továbbhaladva szinte az erdőn át vezetett az utunk a focipálya mellett. Fél órás séta után meg is érkeztünk Szentantalfa központjába. Pihenés után visszaindultunk a most már nehezített terepen, hiszen a dombtetőn vezet az út. Balatoncsicsóra felülről érkezve megint egy szép, új tájkép fogadott minket.

0 Tovább

Kerékpáros körút Balatonszepezd és Balatoncsicsó közt

Elhatároztuk, hogy ha már 2,5 hónapot fogunk itt tölteni Balatoncsicsón, nem ártana, ha ismernénk is a környéket és a helyi nevezetességeket, vállalkozásokat. Péntek délután, hogy jobban felfedezzük a környezetet biciklire pattantunk, és elindultunk Zánka felé.

aktuális
Biciklik indulásra készen

A meleg aszfalt még késő délután is nagyon forrón égetett, de a szomszédos falvak és környező hegyek látványa arra késztetett minket, hogy gyakran megálljunk gyönyörködni a tájban. Amikor megláttuk a Hegyestűt, elhatároztunk, hogy egyszer közelebbről is megnézzük. A környék szőlőültetvényei nagyon szépek, és jól illeszkednek a tájba.

aktuális
Hegyestű szőlővel

A további út lefelé viszonylag gyors volt a lejtők miatt, kiélveztük a menetszelet a nagy melegben. Zánkára érve megnéztük a strandot, lehűtöttük magunkat a kellemesen meleg Balatonban, majd tovább indultunk Balatonszepezd irányába. Az oda vezető út nagyon hangulatos volt, szinte az erdőn át vezetett. Pihenés gyanánt, ott beültünk egy fagyira. Vissza Balatoncsicsóra már nehezebben jutottunk fel, hiszen igazából csak emelkedőkből állt az út, és eközben arra rá kellett jönnünk, hogy az országúti versenybiciklit nem erre a terepre találták ki. Fáradságunk ellenére azt megállapítottuk, hogy egy nagyon szép környéken vagyunk, és hogy rengeteg felfedezésre váró terület van még itt számunkra.

0 Tovább

Új arcok a Nivegyházban

A Budapesti Corvinus Egyetemről érkeztünk, vidékfejlesztési agrármérnök szakra járunk. Nemes Gusztáv tanította a vidékfejlesztés tárgyat nekünk, így ismerkedtünk meg vele és a Nivegyházzal. A szakmai gyakorlatunk alatt, amit itt töltünk Balatoncsicsón, azon fogunk dolgozni, hogy a Nivegyházba minél jobb programokat szervezzünk.

Orbán Éva

aktuálisPécsváradon éltem sokáig, viszont most Budapesten élek. A nagyszüleim indíttatására választottam a vidékfejlesztés/agrármérnöki szakmát. Az egyetem során eddig nem csalódtam, teljesen magaménak érzem ezt az irányt. Nagyon szeretem apró falvakban tölteni az időmet, hiszen teljesen más a légkör és fantasztikusan ki lehet kapcsolódni. A Kék-túra teljesítése közben már hozzászoktam a vidéki környezethez, a természet közeli jelenlétéhez. A balatoncsicsói gyakorlat számomra nem csupán munka, hanem egy csodálatos időtöltés lesz.

Kollár Dorottya

aktuálisSzigetszentmiklósi vagyok, azonban jelenleg Budapesten élek. A véletlen szülte azt, hogy ebbe az irányba tanuljak tovább, viszont nagyon megtetszett a vidékfejlesztés, és ebben az irányban szeretnék még tovább tanulni. Nagy lehetőségnek tartom, hogy ilyen szép környezetben tölthetem a gyakorlatom, és sok különféle emberrel ismerkedhetek meg.

Pető Levente

aktuálisTősgyökeres pesti vagyok, világéletemben nagyvárosi lakos voltam így sosem volt alkalmam beleszagolni a falusi életbe, azonban mindig is mozgatták a fantáziám Magyarország vadregényes tájai, illetve a vidéki kultúra. Azért választottam ezt a szakot, hogy ahogy tőlem telik segítsem a vidék problémáinak megoldását és a benne rejlő lehetőségek kihasználását, éppen ezért nagyon örülök, hogy a Nivegy-völgybe kerültem, ahol temérdek dolgot láthatok, illetve tanulhatok a vidékről.

Szűcs László

aktuálisZsámbéki lakos vagyok, de az egyetem miatt jelenleg Budapesten élek. Régóta vonz az agrárium és a vidékfejlesztés, a jövőben növényorvosnak szeretnék továbbtanulni. A Nivegy-völgy már elsőre magával ragadott, remélem a jövőben részletesebben is megismerem majd.

-

0 Tovább

Balatoncsicsó

blogavatar

Adott 5 falu 1000 lakóval a Balaton-felvidéken, az egykori központjuk, egy 300 éves plébánia, ami 30 éve elhagyatott. Mit hoz ki ebből az aktív helyi közösség és a Forster Központ, a Norvég Alap támogatásával? Kövesd végig a blogunkon!

Támogatóink

kapcsolat

nivegyvolgy_kukac_gmail.com

Reblog