Pénteken megismerkedtünk Törő Balázzsal, aki Balatonakaliból jött el hozzánk biciklivel. Balázs Szegeden végzett néprajz szakon, és nagyon sokat foglalkozott a környék megismerésével. Hozott nekünk érdekes könyveket, például arról, hogy a Balaton-felvidékre milyen építészeti jegyek a jellemzőek. Megtudtuk, hogy a helyi házak főként kőből készültek, egyszintesek, és hosszan elnyúlnak. Jellemzőek rájuk a nagy, díszítetlen fehér felületek, és a napos oldalon elhelyezett díszített részek. Az utca felől a lakóházak többsége magas, kőmellvédes, kőbástyás kerítéssel határolt vagy homlokával közvetlenül az utcára, vagy egy kis virágos előkertre néz. Miután Balázs ezeket elmondta, elindultunk sétálni. Először a temetőbe jutottunk, ahonnan a Halom-hegyre szép kilátás nyílik. Ott a 13. századtól kezdve foglalkoznak szőlőműveléssel. 

Csicsó a temetőből

Ezután tovább mentünk, és néhány pincét megnéztünk a hegyoldalban. A régi hagyományok szerint hatalmas rend uralkodott a szőlőhegyeken, rendes utak voltak, és sáncrendszer, amely úgy jött létre, hogy munka közben a talajból összegyűjtött köveket egymásra pakolták. Az iszlinges pincetípus jellemző volt a környéken, ami az jelenti, hogy a bejárat fellett voltak gerendák, amelyre a gazda szénát pakolt, így amikor a szőlőben tartózkodott, a lovát itt is tudta etetni. A szőlőhegyeken nem csak szőlő, de gyümölcsfák és veteményesek is voltak. Ami nagyon meglepő volt számunkra, hogy a terület 1950-ig Zala megyéhez tartozott.

Egy szép pince

Ezután lejöttünk a hegyről, és eljöttünk a zsellérföldek mellett, amiket most cigányföldeknek neveznek. Felfrissítettük magunkat egy fröccsel, majd biciklivel indultuk tovább Szentantalfára. Megnéztük a katolikus templomot, ahol az a furcsa, hogy nem lehet eldönteni, hogy a templom kertjéből nyílik egy ház, vagy a ház kertjéből a templom. A református templom eléggé elhanyagolt, de azért nagyon szép volt a maga hagyományaival. Elmentünk a sportpályához, ahol megnéztük a régi vízimalmot. Aztán a patak partján végighaladva, egy titkos szabadtéri edzőtermet találtunk, amit persze ki is próbáltunk. 

Gusztáv felmászott a kötélre

Reméljük lesz még alkalmunk Balázzsal beszélgetni, mert nagyon inspiráló volt a jelenléte.